Making the World a Better Place to Work

 
Szervezeti kultúra és változás
Már egyetlen tény is világosan illusztrálja azt, milyen nehéz a vállalati átszervezések kezelése: a legtöbb tranzakció nem hozza meg a várt eredményeket. Nagyon sok vállalat számára a „változás” szó egyenlő a „káosszal”.

Kihívás

Hogyan biztosíthatjuk a szervezeti változás során a munkavállalók támogató hozzáállását, a változástól remélt eredmények megvalósulása érdekében?

Sok üzleti kezdeményezés hal el a dolgozók nem megfelelő hozzáállása miatt, vagy abból következően, hogy megfelelő tervezés hiányában a változási folyamat túl hosszúra nyúlik, nem áll rendelkezésre megfelelő erőforrás, esetleg váratlan külső vagy belső problémák adódnak, nincsenek összehangolva a folyamatok. A témában végzett kutatások szerint a megfelelően menedzselt szervezeti változások 143%-os, míg a rosszul vagy egyáltalán nem menedzselt változások mindössze 35%-os megtérülési rátát eredményeznek.

Megoldás

A szervezeti kultúrához illeszkedő, tudatosan tervezett és végigkísért változási folyamat.

Meggyőződésünk, hogy bármely változás szükségszerűen hatással van a szervezeti kultúrára, a szervezeti kultúra pedig alapvetően befolyásolja a változási folyamat jellegét.

 
Együttműködéseinkben fontosnak tartjuk, hogy... Ennek érdekében...
...a szervezet lássa és elismerje a változás szükségességét. ...segítjük a szervezet vezetőit, hogy meggyőzően és hitelesen kommunikáljanak a változási folyamat során.
… megbízónk lássa személyes viszonyát a változáshoz. ... a folyamat kezdetekor a vezetőkkel közösen definiáljuk a változás valódi célját, és
...rendszeresen alkalmat teremtünk az egyéni elköteleződésre történő reflexióra.
...tanácsadóként őszinte és hiteles kapcsolatot alakítsunk ki a megbízóval. ...együttműködési kereteinket közösen alakítjuk ki és ügyelünk betartásukra.
...megbízónk munkatársai elkötelezettségének alakulását rendszeresen figyelemmel kísérje és szem előtt tartsa. ...partnerek vagyunk a munkavállalói elkötelezettség rendszeres mérésében és az eredmények elemzésében.


Meglátásunk szerint a hatékony változásmenedzsment kezeli a jellemzően előforduló egyéni és szervezeti ellenállást, és a változási görbe minden stádiumán végighaladva juttatja el a szervezetet az új helyzet elfogadásának és sikeres működtetésének szintjére.

Image 1

Nagyításhoz kattintson a képre.

A szervezeti változásokat a Hewitt által kifejlesztett 5C modell segítségével támogatjuk, amely biztosítja, hogy az összes kulcsfontosságú területre figyelmet fordítva tervezzük meg a folyamat menetét és mérföldköveit.

Image 1

Nagyításhoz kattintson a képre.

4 érv a Hewitt mellett

  • Változások támogatásakor a közös jövőképre és a folyamatra építünk. A változás megvalósulását mindig a kitűzött és elfogadott célok szem előtt tartásával segítjük.
  • A rendszerek mellett a viselkedésre koncentrálunk. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az új helyzetben mit és hogyan kell az embereknek másképp tenniük az eredmények elérése érdekében.
  • Gyakorlatiasan közelítjük meg a változást.
  • Segítünk ügyfeleinknek nyertesen kikerülni változási helyzetekből, legyen az felvásárlás, összeolvadás, alapvető értékteremtő folyamatok és az azokat támogató struktúra változása, vagy egy új rendszer bevezetése.

Eredmény

A tudatosan figyelemmel kísért, megfelelően menedzselt változási folyamat eredményeként a szervezeti változás céljai, a sikerhez való személyes hozzájárulás követelményei ismertek a munkavállalók számára. A szervezet elköteleződik az új helyzet iránt, és bekövetkeznek a működtetéséhez szükséges viselkedésbeli változások.

Kapcsolat

További információért forduljon bizalommal alábbi tanácsadóinkhoz:

Jókay Gábor
+36 (1) 801 8024
gabor.jokay@hewitt.com

Balázs György
+36 (1) 801 8096
gyorgy.balazs@hewitt.com

Steigerwald Zsuzsa
+36 (1) 801 8094
zsuzsa.steigerwald@hewitt.com

Eszközök

Munkaadói eszközök

A Hewitt TransAction Manager™ a Hewitt Associates LLC bejegyzett védjegye.

 

Legutóbb megtekintett oldalak

Events & Conferences Recorded Webcast: Os Impactos da Crise Econômica na Estratégia de Remuneração 2008/2009. Informações locais Talent & Performance Pesquisa de Remuneração Total 2009 Total Reward Strategy